2013. szeptember 21., szombat

A Holdról 5-7-5

két arcú a hold
őszintén még nem láttam
a képmutatót
            viczelek



 

A hold nagyobb, mint amilyennek lennie kéne.
Idõsebbnek  tûnik, mint amilyennek lennie kéne.
Sokkal kisebb a tömege, mint amilyennek lennie kéne.
Egy nagyon valószínûtlen pályán mozog

A Hold tengelyforgási és Föld körüli keringésének periódusa pontosan megegyezik, ez az oka annak, hogy a Földről nézve mindig ugyanazt az oldalát látjuk.
 Isaac Asimov, orosz származású amerikai biológus és író nyilatkozta:       „Vagyis kénytelenek vagyunk azt a következtetést levonni, hogy a holdnak nem szabadna ott lenni ahol van. A tény, hogy mégis ott van az olyan szerencsés véletlen, ami már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen….”
 A NASA, 1969 novemberében 1 tonna TNT-nek megfelelõ energiával nekiütköztettek egy modult a holdnak. A  kisérlet megfigyelõi azt mondták: „A hold úgy kongott, mint egy harang.”     Mariuce Ewing a szeizmikus kísérlet egyik vezetõjének, sajtótájékoztatón tett nyilatkozatából: „Hogy ez mit jelent, azt most inkább nem értelmezném, de olyan volt, mintha valaki megütött volna egy harangot egytemplomtoronyban, és az ütéstõl az további 30 percig kongott volna.”
Késõbb egy 11 tonna TNT-nek megfelelõ ütköztetésnél a NASA szerint a hold úgy reagált mint egy gong. Folyamatosan rezgett 3 óra 20 percen keresztül egészen 25 mérföldes mélységig.    Khen Jhonson, aki az Apollo program idején az Adat és Fotó Ellenõrzõ Részleg vezetõje volt, nyilatkozta errõl a kísérletrõl: „Nem csak kongott, hanem olyan módon hullámzott, mintha gigantikus rezgéscsillapító merevítés lenne a belsejében.”
A sok megmagyarázhatatlan tény kapcsán, egyre többen vetik fel a belül üres hold elméletét. Ez esetben megmagyarázható a pályája, a becsapódásokat követõ rengés, és az a földrajzi (holdrajzi) adottság, hogy a holdkráterek mélysége limitált.
Csupán a keletkezése marad homályban.
Igen elgondolkodtató az a tény, hogy ennyi rejtély, ennyi felfedezésre váró különlegesség ellenére, a NASA negyven éve nem tért vissza a holdra. Pedig a holdon épített bázis, a világûrbe vezetõ út kapuja lehetne.
Építettek ûrsiklót, nemzetközi ûrállomást, tervbe vették egy marsi kolónia létrehozását, de ami a legkézenfekvõbb lenne, a szomszédban keringő hold felfedezése, a relytéjek megfejtése, erre vonatkozóan nem történik semmi. Miért?


http://www.costadelsolmagazin.com/content/rejtelyes-hold

2 megjegyzés:

  1. :)a kerekded arcát szeretem jobban és azt sem bánom ha üres belül:)

    VálaszTörlés
  2. Hogyne volna üres, mikor ő csak tükör - más fényében fürdik, önmagában semmi.:)

    VálaszTörlés