Külön-külön

Az öregemberen még most is látszott, micsoda fess legény lehetett valaha. Szabályos arcvonásai , nap barnított színe és hófehér rövid, kissé már megnőtt göndörödő haja volt. Az arcán , pontosabban az orra hegyén volt egy heg. Ezt egy régi vitézkedése során szerezte a "jó ember", de ettől még csak nemesebbnek tűntek arcélei.
Gyermekkorában vallásos családban nőtt fel, a kommunista években viszont a templom környékére se ment. Nem találta biztonságosnak, ha a templomba látják menni, a kocsma volt a biztonságos hely. Igaz ugyan, ott sem töltött sokkal több időt. mintha misére ment volna. Az igazsághoz tartozik , hogy bár ő maga tartózkodott a templomtól, de a gyermekeit járatta hittanra. Bár azt csak sokkal később a fia esküvőjén tudta meg, hogy református templomban keresztelt fia elsőáldozó volt és még bérmálkozott is.
Aztán ahogy az történni szokott:egy váratlan súlyos betegség után, visszatért a nyájba, rendesen járt a vasárnapi misékre. Olyan rendesen hogy oszlopos tagja lett a gyülekezetnek, presbiterré választották a Józsi bácsit.
De a vér nem válik vízzé, és hála Istennek a huncutsága se hagyta el.

          A két nő már többször is beszélgetett, Kozma bácsival. az egyik úgy harmincöt, a másik ötven lehetett, és mindig ünneplőben jártak, mintha csak templomba mennének. Közösen térítettek, próbáltak téríteni, mint egy egymást erősítve , egymást el nem hagyva próbálták bekeríteni a gyanútlan érdeklődőt, bárkit aki szóba állt velük.
Mivel már többször is  beszélgettek az öreggel, úgy gondolták el jött az idő a végső rohamra, és ha be engedi őket a lakásába, megtérítik végre.
- Úgy gondoljuk Józsi bácsi,- mondta az idősebb talán bemehetnénk magához.
-Hát nem bánom - és huncut pajzán vigyor jelent meg az Öreg arcán - de most mán csak egyenként - és kacsintás közben felnevetett.-  de már csak külön-külön.

                                                                                                               2006-12-17