Mt 25,14-30

   Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy
   ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk  bízta
   vagyonát.  Az  egyiknek  öt  talentumot   adott,  a  másiknak  kettőt,   a
   harmadiknak pedig  egyet, kinek-kinek  rátermettsége szerint,  aztán  útra
   kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik
   ötöt nyert  rajta.  Ugyanígy  az  is,  aki  kettőt  kapott,  másik  kettőt
   szerzett. Az pedig, aki  csak egyet kapott, elment,  ásott egy gödröt,  és
   elrejtette a földbe urának ezüstjét.

   Hosszú idő elteltével megjött a  szolgák ura, és számadást tartott  velük.
   Jött az, aki  öt talentumot kapott:  hozott másik ötöt  is, és így  szólt:
   „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd,  másik ötöt nyertem rajta.” Az  úr
   így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál,
   sokat bízok rád:  Menj be urad  örömébe!” Jött az  is, aki két  talentumot
   kapott, és  így szólt:  „Uram,  két talentumot  adtál nekem,  nézd,  másik
   kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és  hűséges
   szolga! A kevésben  hű voltál,  sokat bízok  rád: Menj  be urad  örömébe!”
   Végül jött  az is,  aki  csak egy  talentumot  kapott. Így  szólt:  „Uram!
   Tudtam, hogy kemény  ember vagy,  ott is  aratsz, ahová  nem vetettél,  és
   onnan is  szüretelsz,  ahová nem  ültettél.  Félelmemben elmentem  hát  és
   elástam a  földbe a  talentumodat. Nézd,  ami a  tied, visszaadom  neked!”
   Válaszul az úr  ezt mondta neki:  „Te gonosz és  lusta szolga! Ha  tudtad,
   hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová  nem
   ültettem,  ezüstjeimet  a  pénzváltóknak  kellett  volna  adnod,  hogy  ha
   megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot  és
   adjátok oda annak, akinek  tíz talentuma van! Mert  akinek van, annak  még
   adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije
   van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső  sötétségre!
   Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
   Mt 25,14-30

Elgondolkodom, hogy vajon én hány, milyen talentumot kaptam az Úrtól, és vajon tudom –e azzal növelni az Ő dicsőségét? 

Nem lennék őszinte, ha nem vallanám be, hogy megkaptam én is a magam karizmáját. Nagyon sok örömet okoz nekem, szerintem másoknak is.  De mindig bennem van a kétség:- megfelelő módon használom-e?   És használom-e, a megfelelő módon?  Sőt nagyon sokszor bizonytalannak érzem magam a tálentumot illetően.   Van, hogy én is inkább elásnám, mert nem bízok magamban, hogy gyarapítani tudnám.  Attól meg, hogy elveszítsek belőle, kifejezetten félek olyankor.  Ilyenkor érzem úgy, hogy boldogtalan vagyok? 

   Viszont kevés nagyobb boldogság,- igen boldogság!- van, mint mikor egy társamat segíthetem, az úrhoz való közeledéshez, az Úrhoz vezető útra… Mikor eszközül használ engem is, a Szentlélek.

Ilyesmi lehet az is, mikor egy pedagógus végre rá érez a „tanításra”.  Mikor már nem csak a tananyagot adja át, hanem az élethez kellő bölcsességre is tanít.

„Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
  taní-
  tani!” (József A.)

Uram!  Világosítsd meg az elmém, hogy észre vegyem útmutatásaidat!