Éjszaka a Berki-hegyen

Kegyetlennek ígérkezett a túra.  A Berki-hegy ott magasodott előttük az alkonyatban. Elek tudta, sejtette mi vár rájuk, de oly erőszakos volt a társaságból valaki, hogy nem lehetett kihagyni a hegymászást.
Miután elhagyták a "picsamosót", (és persze  a nagyszájú fehérnép fogadkozott, hogy ők hajnalban itt fürdenek, ám természetesen nem lett belőle semmi) lassan bevetették magukat az erdőbe. Elek, csak mosolygott magában, és hátra maradt, hogy valaki el ne tévedjen a csoportból. Mert ő tudta, igazából,hol is járnak.

Nemrég, csak néhány éve történt, mikor megküzdött a szörnnyel. Félig-meddig ép bőrrel megúszta, de meg is ismerte. Félelmetes!   Mivel már egyre jobban sötétedett,  kerülő úton vezette a csoportot. A szörnynek lassan kelnie kell.
 Azért mikor legközelebb voltak a sűrű,  fekete-erdőhöz, csak mesélt nekik róla néhány szóban.   Volt aki nevetett, mások viczesre próbálták venni a dolgot, de érezte Elek, hogy belül mind megremegett.
 A pincék felé mentek.  Devecseri  Imre fent volt a pincéjénél, az éjszakát is fent töltötte. Bár sose látta még ezeket az embereket,  egy fröccs nélkül nem engedte tovább őket. A hűs ital életet mentett.  Egyrészt mert nagyon megerőltető volt a többségnek megmászni a hegyet, mást részt bátorságot merítettek a szörnnyel szemben, a sötétben.  Mert mire tovább indultak volna Magyarföldre, már besötétedett.    Gyönyörűséges lovait megnézni, még vissza léptek, s a hatból egy, (talán a legfélősebb) csak rá kérdezett:- Tényleg létezik a szörnyűséges?!
Imre, mint a helyiek többnyire, nem válaszolt. Nem szeretnek beszélni róla. Amit mondhatnának, azt vagy nem hiszik el, vagy ha igen, innen örökre elmaradnak a vendégek!   Minden esetre fényt gerjesztett, és ebből mindenki érthetett.

A fák között átláthatatlan sötétség volt, megszeppenve ment tovább a hat. Ám ekkor, váratlanul,megmenekültek!  Mert egy, akinek a jele az óvodában katici  volt, elővette élesen világító fejlámpáját, és ezzel jogot nyert egy azonnali életmentő érdem-éremre. Mert a szörnyet csak egy dologgal lehet távol tartani, a fénnyel.

Míg az erdőből ki nem értek, Elek, hátul maradt. Kezében saját lámpájával, jelzett a szörnynek, hogy itt most nincs esélye! Ne is próbálkozzon be!
 A sűrű rengeteget maguk mögött hagyva, bárányok által lelegelt pázsitos réten vágtak át.
  Meseszerű kalandok, meseszerű tájak, rétek.  Ám Elek hiába kérlelte őket:- ezt a rövid utat hazáig már gyalog is megtehetnénk! -  ők még mindig féltek. És igénybe vették a civilizáció egy jól sikerült áldását.  Mind beültek az autóba, amelyik reflektorral közlekedett, (mert sofőrje félig-meddig helybeli lett) .
   Haza értek rendben. Ám ha vissza gondolnak a kalandra, lábuk azonnal beleremeg.


És akkor íme itt van Ő, a szörnyűségesen félelmetes:


             A               Rézfaszú bagoly!!