2013. november 13., szerda

Külön-külön


Az öregemberen még most is látszott, micsoda fess legény lehetett valaha. Szabályos arcvonásai , nap barnított színe és hófehér rövid, kissé már megnőtt göndörödő haja volt. Az arcán , pontosabban az orra hegyén volt egy heg. Ezt egy régi vitézkedése során szerezte a "jó ember", de ettől még csak nemesebbnek tűntek arcélei.
Gyermekkorában vallásos családban nőtt fel, a kommunista években viszont a templom környékére se ment. Nem találta biztonságosnak, ha a templomba látják menni, a kocsma volt a biztonságos hely. Igaz ugyan, ott sem töltött sokkal több időt. mintha misére ment volna. Az igazsághoz tartozik , hogy bár ő maga tartózkodott a templomtól, de a gyermekeit járatta hittanra. Bár azt csak sokkal később a fia esküvőjén tudta meg, hogy református templomban keresztelt fia elsőáldozó volt és még bérmálkozott is.
Aztán ahogy az történni szokott:egy váratlan súlyos betegség után, visszatért a nyájba, rendesen járt a vasárnapi misékre. Olyan rendesen hogy oszlopos tagja lett a gyülekezetnek, presbiterré választották a Józsi bácsit.
De a vér nem válik vízzé, és hála Istennek a huncutsága se hagyta el.
          A két nő már többször is beszélgetett, Kozma bácsival. az egyik úgy harmincöt, a másik ötven lehetett, és mindig ünneplőben jártak, mintha csak templomba mennének. Közösen térítettek, próbáltak téríteni, mint egy egymást erősítve , egymást el nem hagyva próbálták bekeríteni a gyanútlan érdeklődőt, bárkit aki szóba állt velük.
Mivel már többször is  beszélgettek az öreggel, úgy gondolták el jött az idő a végső rohamra, és ha be engedi őket a lakásába, megtérítik végre.
- Úgy gondoljuk Józsi bácsi,- mondta az idősebb talán bemehetnénk magához.
-Hát nem bánom - és huncut pajzán vigyor jelent meg az Öreg arcán - de most mán csak egyenként - és kacsintás közben felnevetett.-  de már csak külön-külön.
                                                                                                               2006-12-17

20 megjegyzés:

  1. Szeretem, ha nem hagyja el a humor az idős embereket:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy látlak!:))

      Törlés
    2. :) nagyon köszönöm!

      Te sem kapkodtad el a blogolást, jó régen írtál:)

      Törlés
  2. Na végre, hogy írtál!
    Kozma bácsi, ej Kozma bácsi.... :-DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te engem csak ne Kozma bácsizzál!! Jól van?! Ki vigyori csitri! :))))

      Törlés
  3. khmmm...volt egy sejtésem, hogy az a Kozma bácsi ki is lehet :D

    így Pipulka megerősített benne a kommentjével....és még jóvá is hagytad az "idős" jelzőt....ejjjjjnye-bejnye:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orsi! Ebben a történetben, én csak ez vagyok:" Bár azt csak sokkal később a fia esküvőjén tudta meg, hogy református templomban keresztelt fia elsőáldozó volt és még bérmálkozott is."
      A történet igazából az Őregemről szól. Nyugodjon békében. Biztos vagyok benne hogy ott fenn is, ugratja az angyal lányokat...:))

      Törlés
    2. rendben, köszönöm a felvilágosítást, most már értem:)

      Törlés
    3. Persze, hogy jóváhagyta, Orsi, mert közben már Ő is bácsi lett.
      Hja kérem, akinek ma holnap unokája születik, az már minimum bácsi.

      Törlés
    4. unoka?:O óóó, de jó Neked Józsi khmm :D bácsi.

      Törlés
    5. Amúgy, ha már ilyen jól elbeszélgetünk... hogy tudnál nekem segíteni abban, hogy itt is látszódjanak a hozzászólások oldalt, mint a többieknél? Már ha akarnál is segíteni:)))
      Meg még másban is.

      Törlés
    6. persze, szívesen segítek, holnap megírom a teendőket hozzá, jó??

      Törlés
  4. Kozma bácsi... :-)
    Vártam már egy új bejegyzést... s íme! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki az a Kozma bácsi??
      A Közösségünkben minden fiatal, sőt majdnem minden gyerek tegez. Tegezi a Józsibácsit..:)))

      Törlés
  5. ...és a kérdés, hogy vajon kire ütött az a református templomban keresztelt, deelsőáldozóisvoltésbérmálkozottis fiú???...most már nem is kérdés :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és igen: jó, hogy írtál!

      Törlés
    2. Hát ki másra, mint a feleségem seggére...:)))) Aki mindig zsörtölődik emiatt, de ha egyszer kihagyom, akkor meg amiatt.:)))


      Amúgy ez egy régi írásom, még 2006 -ban írtam.

      Törlés
    3. Jaj Te, Józsi bácsi!! :))
      Ha régi, régi, a lényegen nem változtat :)

      Törlés
  6. De hiszen EGY! az Isten , - a vallás meg bármelyik lehet, akár keverve is, kinek mikor mi:) - én legalábbis egyre inkább így látom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez így is van Eszter.:)) Az Úr egy, illetve három, a Szentháromságban, és mégis csak egy... Na valahogy így...:)))))

      Törlés